Szellemi törvények: A harag törvénye
Szinte nincs olyan ember, aki
valamiért ne mérgelődne. A harag és a düh a gyenge érzelmi kontroll terméke, és
nagyon sok hátránnyal jár: erősen csökken a vitalitás, és a haragvó ember
szinte vonzza magához a betegségeket. A harag idegességet idéz elő, aminek
eredményeképpen a következő alkalommal már gyorsabban méregbe gurulunk,
szívverésünk szabálytalanná válik, vérnyomásunk magas értéket mutat, az izmok
tónusossá válnak, rossz lesz az emésztés, alvászavarokkal és fáradtsággal
küszködünk, fejfájás vagy migrén alakulhat ki, sőt szívinfarktus sem
lehetetlen. A bosszankodásnak, haragnak igen gyakori következménye, hogy
rosszkedvűek leszünk, elveszítjük uralmunkat gondolkodásunk és cselekedeteink
felett, gyomorfekély és epekő alakulhat ki, ellenálló képességünk meggyengül,
és idő előtt kellemetlen, beteg öregemberek leszünk.
Azzal, hogy mérgelődünk, valójában mások
hibája miatt önmagunkat büntetjük, tudatunk negatív rezgésével önmagunkat
gyengítjük, és teljesítőképességünket csökkentjük épp akkor, amikor a legjobb
formában kellene lennünk. Senki nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy
mérgelődjön; a bosszúság csak újabb bosszúságot szül!!!
Valójában miért is
bosszankodunk?
Problémák, körülmények vagy
ügyek miatt bosszankodunk, mások miatt és önmagunk miatt. Azért bosszankodunk,
mert az életben nehézségek adódnak. Csakhogy mik ezek a "nehézségek"?
Akkor emlegetünk nehézségeket, gondot, bajt, problémát, amikor a körülmények
nem felelnek meg elképzeléseinknek. De miért nem változtatjuk meg az
elképzeléseinket? Ha semmit nem várok el, nincs is okom arra, hogy
bosszankodjam. Ugyan miért is? Ebben az esetben ugyanis már semmi nincs bennem,
amivel a körülmények konfrontálódnának, ráadásul tudom, hogy a nehézség az élet
értelme, miként az iskola értelme a tanulás. A nehézségek ráirányítják a
figyelmet valamely tökéletlenségemre, s ahogy tökéletesítem magam, úgy tűnnek
el rendre a nehézségek, hasonlatosan ahhoz, ahogy az ok megszüntetésével
megszűnik az okozat is.
A bosszúság egyúttal agresszió
is, s mint ilyen, negatív energia, amely diszharmóniát okoz, ami pedig
betegséget idéz elő. Aki bosszankodik, az nem ért egyet az élettel, nem fogadja
el az életet úgy, ahogy van. Ám teljesen mindegy, min bosszankodunk, azon ugyanis
a mi bosszúságunk semmit nem változtat. S minthogy a helyzet az én
bosszankodásommal mit sem változott, ezen akár újra bosszankodhatnék!!!
Bármin is bosszankodunk, mindig
az egészségünkkel fizetünk érte. Megengedhetjük-e ezt magunknak?
Megengedhetjük-e azt a luxust, hogy paprikajancsiként ugráljunk, bárki húzza is
a madzagot?
Aki nem tudja túltenni magát a
sértéseken, az nem elég bölcs, és önbizalma is kevés. A sértéssel ugyanis semmi
nem változik meg, csupán azt mutatja, hogy a sértegető diszharmóniában él.
Inkább segítenem kellene neki, hogy megnyugodjon, ahelyett hogy ugyancsak
diszharmonikusan reagálok. Nem is annyira a bosszúság oka a fontos, hanem az a
mód, ahogy bizonyos körülményre reagálok, hogy mennyire veszem komolyan, és
hogyan tudom feldolgozni.
Minden az én beállítottságomtól
függ, nem pedig a külső körülményektől!
Az emberek különbözőképpen
viselkednek, amikor dühösek. Van, aki beharapja az ajkát, elvörösödik, talán
még ökölbe is szorítja a kezét, de nem szól egy szót sem, hanem haragját visszafojtja.
Mások szabad folyást engednek mérgüknek, kiabálnak, vagdalkoznak, és már azzal
sem törődnek, ha igazságtalanok a másikkal szemben. Pedig nem volna szabad
igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolnunk, hiszen az egészet többnyire
mi magunk idézzük elő. És egyáltalán ne higgyük, hogy muszáj haragudnunk!
Függetlenül attól, hogy ki milyen képet alkot rólam, hogyan szidalmaz, vagy
éppen túlzottan dicsér, én az vagyok, aki vagyok, és ezen senki a világon nem
tud változtatni, csak én magam!
Minél gyakrabban és
intenzívebben mérgelődöm, annál rosszabb lesz az általános állapotom. A nagy
megterhelések hosszú távon negatívan hatnak az egészségre, míg a kisebb
bosszúságok többnyire a pillanatnyi állapotra hatnak erősebben. A mérgelődéstől
a következőképpen tudok megszabadulni:
Minden embert olyannak fogadok
el, amilyen, és ráhagyom, hogy megváltozik-e és mikor. Nem mindenki lehet a
barátom, de mindenki a tanítóm.
Megszabadítom magam minden
elvárástól, és hagyom, hogy az élet olyan legyen, amilyen. Amíg ugyanis
elvárásaim vannak, kényszerűen újra meg újra csalódni fogok. Közben pedig
becsapom magam, mert ha úgy történik, ahogy vártam, nem is vagyok különösebben
boldog, hiszen végül is az történt, amit vártam, ám ha másként történik,
bosszankodom. Az életnek pedig csak egyetlen lehetősége van, hogy azt csinálja,
amit várok, ám ezer egyéb lehetősége, hogy másként csinálja. Természetesen
annyiszor mérgelődhetek naponta, ahányszor csak akarok, de nem vagyok köteles!
Felismerem, hogy a világon semmi
és senki nem bosszanthat engem, kizárólag én magam, viszont csakis én
szabadíthatom meg magam a bosszúságtól, éspedig végérvényesen!
Ha az emberek gyakrabban
fordulnának magukba, ritkábban lennének magukon kívül.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése