JUVENTUS MESTER ÚJÉVI ÜZENETE A MAGYAROKHOZ 2014-RE


JUVENTUS MESTER ÚJÉVI ÜZENETE A MAGYAROKHOZ 2014-RE

Csatornázta: Holló-Szabó Julianna (Budapest 2014.01.01. 01h)


Szeretett Népe szívünknek!


Mindenható Istenünk kegyeltjeiként vagytok számon tartva a Világegyetemben. Munkálkodásotok előremutató, erőfeszítéseitek hatékonysága pedig, egyre erőteljesebben hat a világotokra. A magasabb dimenziók mihamarabbi érkezésetekre számítanak, ahol is elkészült számotokra a hely.

Isteni népünk győzelmét van szerencsém bejelenteni nektek. Magasabb dimenziókból tekintve világotokra, kijelentem, hogy már semmi nem áll a tudatossági szintemelkedésetek útjába. Van szerencsém bejelenteni, hogy mostantól fogva, mindenki, aki elindul az Igaz, Isteni Rend Útján, végig is viszi önmagában az átalakulást, majd a magasabb dimenziók védelmébe érkezve, legyőzi a felejtés fátylát, és emlékei visszatérnek. Képességeitek újra aktiválódnak és végre beállhattok annak a tisztító, gyógyító, rendet tévő küldetésnek a szolgálatába, amelyre önmagatokkal szerződtetek inkarnációtok kezdetén. Egyre többen dolgoznak velünk a magasabb szinteken, akik a 3 dimenzióból tartanak fölfelé. Égi üdvözlet Drága Testvéreink nektek, akik hazatérnek!

Ne tartsatok semmitől! Az új (ősi) erők megtartanak benneteket! Mindig lesz hol álomra hajtanotok a fejeteket, és mindig lesz mit ennetek. El sem tudjátok képzelni, milyen nagyszerű tervek megvalósításai állnak a rendelkezésetekre, ha elértétek a megfelelő rezgést. Ne aggódjatok addig sem, amíg eléritek a magasabb frekvenciákat! Útban az emelkedőn is védettséget élveztek, amely védettség mértéke mindig hozzátok van igazítva. Ez azt jelenti, hogy lelki indíttatásaitok, a gondolataitok, és testetek a tisztaságának mértékében ruházzátok fel saját magatokat a védettség jogával. Magyarul ez a gondolat annyit tesz: amennyi erőfeszítést tesztek az emelkedésért, olyan mértékben vehettek az új közeg javaiból.

Érthető talán már, hogy a magasabb dimenziókban lesznek „kötelességeitek”, amely „kötelességek” betartása egy fénytársadalombéli teremtménynek nem tűnik erőfeszítésnek, hanem élete alapigazságának. Ezen alapigazságok a 3 D-s társadalomban ismertek ugyan, de eszközként nem használatosak az előmenetelhez. Sőt csúfolódás tárgyát képezik, pedig a fénytársadalmi oktatásban, e kötelességek megtanításával kezdjük a gyermekek nevelését. Addig nem léphetnek gyermekeink elemi szintekről felsőbb osztályokba, amíg bizonyságot nem adnak e tudásukról. Talán érezhető, hogy az iskoláink nem korhoz kötöttek, hanem fejlettségi szintekhez.

Néhány kötelező érvényű alapelvet említenék:

- A saját lélekcsaládfa ismerete, saját küldetés ismerete.
- Teremtő Atyánk és Anyánk ismerete.
- A test ismerete, megfelelő gondoskodás róla.
- Böjt és az önmagunkból hozott áldozatok (a régi téves formák magunk mögött hagyása)
- Gondolatok tisztasága.
- A lélek késztetéseinek tisztasága.
- Az univerzális törvények ismerete, használata.
- A társaink életfeladatainak tiszteletben tartása és az ő támogatásuk, hogy el is érhessék céljaikat.
- Társainkra tekintettel vagyunk, célunk az ő emelésük.
- Ítélkezés mentesség.
- Elfogadás.
- Irgalom.
- Tolerancia.
- Megbocsátás
- Szerelem a világom iránt.
- Az állatok, a növények és az alsóbb rendű fajok tisztelete, segítése.
- Folyamatos kutatás és tanulás.
- Felelősségtudat.
- A MÉRTÉK tisztelete.

Sorolhatnám hosszan még a sort, azoknak a kötelességeknek a listáján, amelyeket már nagyon korán, az elemi iskolákban sajátítanak el gyermekeink. Ugye nem kell említenem, hogy a teljes társadalomra kiterjedő, ilyen irányú műveltség teljesen kizárja a csalás, a szeretetlenség, a betegség, a fájdalom, a harag, a félelem, a szegénység, a háború szikráját is…

A jó hírem az, hogy cserében az alapigazságok szem előtt tartásáért, felruházhatjátok magatokat különféle jogokkal. A „kötelességek” betartása KULCS arra, hogy élhessetek a saját jogaitokkal, és ne csak az uraság asztaláról lehullott morzsákért kelljen könyörögnötök. Az elején némi erőfeszítésetekbe kerül majd magatok hozzászoktatása az új életmódhoz, azonban, ha kialakítotok egy tisztább, emelkedettebb gondolkodásmódot, azt fogjátok majd kérdezni: „Hogyan tudtam eddig másként élni?”

A két minőség (kötelességek és a jogok) frekvenciája azonos, tehát az egyik következik a másikból. A 3 D-s világ óriási tévedése az, hogy úgy tartja: lehet jól élni háborúzva is…! NEM, NEM lehet! Emberhez méltóan, egyáltalán NEM! Ha haragban éltek a társaitokkal, akkor annak az ára NEM az egészség. Ha a kapzsiságot hordozó szív háborúzik, és irgalmatlanul letipor másokat, akkor a biztonság messze elkerüli… stb. Nem sorolom, hiszen túlságosan is ismerősek ezek a képek a számotokra… De kérlek szépen benneteket, Drága Testvéreim a Fényből, vegyétek észre, hogy nem más lök ki titeket a javaitokból… hanem ti saját magatokat. Ugyanakkor ti lehettek saját magatok azok, akik ősi tudásuknál fogva, visszaemelhetitek önmagatokat a saját jogköreitekbe.

A TÖRVÉNY ÍGY SZÓL: Ha ítéletet mondotok ki mások felett, akkor önmagatok felett mondotok ki ítéletet.

Igaz ez, ha negatívan ítélkeztek. Ugyanis a negatív ítéletnek egy szép napon a ti negatív megítélésetek lesz az ára. Valamint akkor is igaz, ha irgalmat gyakoroltok a társaitok felett, vagy a világotok felett, mert ez esetben a ti kritikus pillanataitokban, irgalomban lesz osztályrészetek!

A Törvény mindenkire vonatkozik, kivétel nélkül! Ám, ha a Törvény ismeretlen előttetek, sokszor be sem tudjátok azonosítani a szerencsétlenségetek okát, hogy tulajdonképpen nem történik más, mint valamikori saját, negatív kiáradásotok tér éppen vissza hozzátok.

Megfordítva a folyamatot azonban, vagyis helyesen értelmezve a Törvényt, életetek meg tud tisztulni, frekvenciátok emelkedik, és szépen egy másik létélményben – egy másik dimenzióban – találjátok önmagatokat, ahol egy új törvényrendszer vonatkozik rátok.

Fontos! Gyakran becsapjátok önmagatokat! Azt emlegetitek: „Én mindig adtam, úgy éltem, ahogy a világ kérte, jó voltam, azonban mégsem értem el semmit, sőt úton-útfélen belém rúg az élet! Nekem nem működik ez a Törvény!”

Azok tapasztalnak hasonlót, akik mindazt, amit cselekszenek, valahol a lelkükben megbúvó félelemből teszik (jaj, csak nehogy elhagyjon…, nehogy kirúgjanak…, nehogy elveszítsem…, ne legyen gond…, ne hozzon nagy fordulópontot…, a kényelmem megmaradjon… stb.), majd e tévedésüket álruhába öltöztetik, és erényként könyvelik el. Érezhető, hogy a lélek félelemből való megnyomorítása, - attól még, hogy az „ERÉNY-MŰVEK” címke kiplakátolásra kerül a homlokotokra, - nem hoz megfelelő eredményeket. E viselkedés hibás vélelmeken alapul, amelyeket ideje lecserélni őszinte vizsgálódást követően, igaz és VALÓ minőségekre! Örömtől hajtva, a legtisztább szándékkal, kezdetben, folyamatos önkontrollal viselkedésünk, gondolataink, szavaink irányába, fog csak figyelmünk fókusza más minőségeket megcélozni.

Segítségül szeretném megjegyezni: amennyiben a fenti minőségeket elkezditek önmagatokra kötelező érvényben betartani, rajta is vagytok az emelkedőn. Minél tudatosabban igazodtok hozzájuk, annál erőteljesebb hatásokat fogtok elérni. Észreveszitek lassan, hogy a többiekhez képest, jogokat kezdtek formálni a sikerre, a biztonságra, a gyógyulásra, a bőségre stb. Az emberek azt mondják majd: „Micsoda mázlista!” vagy „Könnyű neked!” vagy „Mekkora szerencséd van!” vagy „Hát igen, így kell jókor, jó helyen lenni, ez nekem soha nem sikerül!” – és nem fogják érteni a szerencsétek okát, - ha csak, be nem avatjátok őket a titkotokba – márpedig a beavatás is egyik célunk lenne…

Ha megtekintitek az alábbi ábrát, talán kiolvasható belőle, hogy a szorgos, és tudatos munka szépen lassan meghozza a gyümölcsét. Először csak pillanatokat élsz meg a lelki örömökben, azután egyre hosszabbra tudod nyújtani az ott töltött időt. Ami még érdekesebb az, hogy megszűnnek a hatalmas lelki kilengések (az extázistól a mély depresszióig, akár egy órán belüli intervallumban), amelyeknek annyira ki vagytok szolgáltatva, a Törvény ismerete nélkül. Figyeljétek meg, hogy a méretes ugrások is lecsökkennek, és szinte állandósul a harmónia.


Nos, most lássuk azokat az előnyöket, amelyek a „kötelességek” betartását kísérik:

- Új baráti kör, sok sikeres, kiteljesedett ember körülöttetek.
- Örömmé válik az élet.
- Ráleltek a küldetésetekre, amely kiteljesít benneteket.
- Megnyugtató megoldások sora szinte a „semmiből”.
- Biztonságérzet kialakulása, megszűnik a félelem.
- Gyógyulás testi, lelki, mentális szinten.
- Az öregedés lelassulása.
- Könnyebb ételeket kívántok, lassan megszűnik a húsevés.
- Tiszta, és világos vezetést nyújtó álomélet.
- Bioenergiával történő gyógyítás képessége.
- Tisztán látás képessége.
- Tisztán hallás képessége.
- Állatokkal, növényekkel való kommunikáció képessége.
- Transzcendens világokkal való kapcsolat képessége.
- A teremtőerő nagyfokú megmutatkozása.
- Gondolatátvitel képessége.
- A környezet (vizeitek, földjeitek, levegőtök) tisztításának a képessége.
- Mérgező anyagok, hatások semlegesítése.
- Nincs szükség tudatmódosító szerekre (túlzott alkohol, dohány, drog- és gyógyszerfogyasztás)
- Újabb érzékszerveitek bekapcsolása.
- Új energia-csakrák aktiválása.
- Agykapacitásotok növekedése.
- DNS láncaitok aktiválódása.
- Fejlettségtől függően, az anyag uralásának a képessége (az áldással való programozástól a kémiai-fizikai módosításokig).
- Békesség a lélekben.

A sor itt is hosszú, ezek még csak az alapjogok…

Fontos! Ne tévesszenek meg emberek benneteket! E minőségeket csakis magatokban tudjátok elérni. Ne felejtsétek! „Kötelességeitek” vannak magatokkal szemben, másokkal szemben, a világotokkal szemben, vagyis Teremtőnkkel szemben!

Ha át akarnátok ugrani lépcsőfokokat a megvalósultság emelkedőjén, zátonyra futtok. Mondjuk pld. nincs, vagy csak pislákol annak a gyógyító ereje, aki sokban vét a Törvény ellen. Hiába végeznétek tanfolyamokat… az igazi gyógyító erő a felemelkedésetek nyomán aktiválódik, addig pusztán lexikális tudást gyűjtögethettek. Más emberek csak támogathatnak titeket a fejlődésetek útján. Helyettetek senki nem végezhet el semmit ez ügyben. Magatoknak illik, saját magatokból hozott áldozatok nyomán kiolvasztanotok az ércből a színaranyat, lelketek aranyának valódi alkimistáiként. Erőt feszíteni nap, mint nap, óráról órára azért, hogy közelebb kerüljetek a megnyugtató megoldásaitokhoz. Tegyétek a Teremtő oltárára mindazt, ami lehúz benneteket és meggátol a fejlődésben! Minden sóvárgásotokat, függőségeiteket, félelmeiteket, fájdalmatokat és induljatok a felettébb izgalmas útnak! Óriási meglepetések várnak rátok, Aranylelkű testvéreim!

Bár fokokat átugrani, vagy megvásárolni nem lehetséges, a jó hír cserében viszont az, hogy a lépcsőfokokat rendkívül gyorsan lehet ma már egymás után szedni. Aki meri, aki vállalja, aki felvállalja a misszióját, az eredményekben gazdagodik. A tudást felváltja a feltétel nélküli, valódi (nem dogmatikus) HIT, az önbizalom, a béke és a végtelen öröm érzése. BOLDOGULTOK minden szinten!

Ezzel a jó hírrel köszöntelek benneteket egy új korszak kezdetén! Teremtő Atyánk és Anyánk a Fényből repeső örömmel várják hazatérő Gyermekeiket! Szabad az utatok!

Fényességes Áldással Santanya gyermeke:

JUVENTUS




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az űr végtelenjét behálózó élet fejlettségi fokáról