Az Igazító és a lélek. Az elme - A választás színtere.

Az Igazító és a lélek. Az elme - A választás színtere.

 

 

^111:0.1 AZ ISTENI Igazítónak, az emberi elmében való jelenléte, örökre lehetetlenné teszi, hogy akár a tudomány, akár a bölcselet, kielégítő magyarázatot adjon, az emberi személyiség kifejlődő lelkére. A morontia lélek, a világegyetem gyermeke és csak mindenségrendi látásmódon és szellemi felfedezésen keresztül ismerhető meg.

^111:0.2 A lélek és az emberben lakozó szellem, nem új fogalom az Urantián, a Földön; ez gyakran megjelent a bolygón, a különböző hiedelemrendszerekben. A keleti hiedelmek nagy részében és egyes nyugatiakban úgy tartották, hogy az ember, isteni örökséget hordozó is és emberi származású is. A belső jelenlétnek az érzése, az Istenségnek a külső mindenütt-jelenvalósága mellett, már régóta részét képezte számos urantiai vallásnak. Az emberek már régóta hitték, hogy valami növekszik az emberi természetben, valami élő, amelynek rendeltetése, a rövid, ideigvaló élet utáni megmaradás.

^111:0.3 Mielőtt az ember ráeszmélt volna arra, hogy kifejlődő lelkének nemzője egy isteni szellem, úgy gondolta, hogy az különböző fizikai szervekben lakozik - a szemben, a májban, a vesében, a szívben, és később, az agyban.  

^111:0.4 Az atman fogalomrendszerben, a hindu tanítók, valóban közel jártak az Igazító természetének és jelenlétének megragadásához, de nem tudták elkülöníteni a kifejlődő és magvában halhatatlan lélek társ-jelenlétét. A kínaiak ugyanakkor az emberi lény két oldalát ismerték, a jangot és a jint, a lelket és a szellemet. Az egyiptomiak és számos afrikai törzs, szintén két tényezőben hitt, a kában és a bában; a lelket rendszerint nem tartották előbb-létezettnek, csak a szellemet.

^111:0.5 A Nílus-völgy lakói azt hitték, hogy a szellemek által kedvelt egyénekbe, születésükkor, vagy nem sokkal azt követően egy védőszellem költözik, melyet kának neveztek. Azt tanították, hogy ez a védőszellem a halandó társával marad végig, az élet tartama alatt és őelőtte megy át a jövőbeli állapotba. Luxorban az egyik templom falain, amelyek III. Amenhotep születését ábrázolják, a kis herceg, a Nílus istenének karján látható, és a közelében egy másik gyermek van, aki megjelenésében teljesen azonos a herceggel, s amely az egyiptomiak által, kának hívott entitás jelképe. Ezt a szoborművet, a Krisztus előtti tizenötödik században fejezték be.

^111:0.6 A kát, egy felsőbbrendű védőszellemnek tartották, amely arra vágyott, hogy emberi társának halandó lelkét, az ideigvaló élet jobb ösvényeire vezesse, különösen pedig emberi társának jó sorsáról gondoskodjon a túlvilágon. Ekkoriban, ha egy egyiptomi meghalt, úgy tartották, hogy kája, a Nagy Folyó túlsó partján várja őt.  Az egyik egyiptomi uralkodó, a következőket mondta, amikor a szívében lakozó káról beszélt: "Nem hagytam figyelmen kívül beszédét; féltem elutasítani a vezetését. Boldogulásomat nagymértékben segítette; az oknál fogva lettem sikeres, ami cselekvésre késztetett; útmutatásaival kiemelt engem." Sokan úgy hitték, hogy a ká "Istentől származó, mindent tudó bölcs az emberekben." Sokan hitték azt is, hogy az ember arra rendeltetett, hogy "szívből jövő örömben töltse el az örökkévalóságot annak az Istennek az érdekében, aki bennetek van."

^111:0.7 A fejlődő urantiai halandók minden fajtájának, van a lélek fogalmával egyenértékű kifejezése. Sok fejletlen nép tartotta azt, hogy a lélek az ember szemén keresztül néz ki a világra; ezért éreztek olyan páni félelmet, a gonosz szem rosszakaratától. Sokáig azt hitték, hogy "az ember szelleme az Úr lámpása." A Rig-Véda mondja: "Az elmém szól a szívemhez."

1. Az elme - A választás színtere

^111:1.1 Bár az Igazítók munkája szellemi természetű, mégis minden tevékenységüket értelmi alapon kell végezniük. A szellemi Nevelőnek, az elmén, mint emberi talajon kell kinevelnie, a morontia lelket, az adott személyiség együttműködésével.

^111:1.2 A világegyetemek, mindenségének elmeszintjei, mindenségrendi egységet alkotnak. Az értelmi sajátlényegek, a mindenségrendi elméből származnak, sok tekintetben úgy, ahogy a csillagködök, a világegyetemi tér, mindenségrendi energiából erednek. De az anyagi elmének, az ilyen szellemirányítását, két tapasztalás is befolyásolja: a hét elmeszellem-segéd segédkezésén keresztül kellett kifejlődnie, az adott elmének, és az anyagi (személyes) sajátlényegnek, az emberben lakozó Igazítóval való együttműködést kell választania, a morontia sajátlényeg, az evolúciós és magvában halhatatlan lélek megalkotásában és fejlődésének elősegítésében.

^111:1.3 Az anyagi elme színkörében, emberi személyiségek élnek, öntudattal rendelkeznek, döntéseket hoznak, Istent választják, vagy elfordulnak tőle, örökkévalóvá teszik, vagy elpusztítják önmagukat.

^111:1.4 Az anyagi evolúció, egy életgépet adott nektek, a testeteket; maga az Atya ruházott fel benneteket a világegyetemben ismert legtisztább szellem-valósággal, a Gondolatigazítótokkal. Ám a kezetekbe, a saját döntéseitekre bízva, elme adatott, és elme által éltek, vagy haltok. Ezen az elmén belül és ezzel az elmével hozzátok meg azokat az erkölcsi döntéseket, amelyek képessé tesznek benneteket arra, hogy olyanok legyetek, mint az Igazító, tehát mint az Isten.

^111:1.5 A halandói elme, ideigvaló, értelmi rendszer, melyet az anyagi élettartam idejére kapnak kölcsön, az emberi lények, és ennek az elmének az alkalmazási módjától függ, hogy elfogadják, vagy elutasítják az öröklét lehetőségét. Az elme lényegében, az akaratotoknak alávetett egyetlen világegyetemi valóság, és a lélek - a morontia önnön valótok - hűséges képet fog mutatni azoknak az ideigvaló döntéseknek az eredményéről, melyeket a halandói önnön valótok meghoz. Az emberi tudat, alul, könnyed kapcsolódással, a villamos-vegytani rendszereken nyugszik, felül pedig, gyöngéden csatlakozik, a szellem-morontia energiarendszerre. Az emberi lény, halandói léte során, egyik rendszert sem érzékelheti soha tökéletesen; ezért kell elméjét munkára bírnia, melynek tudatában van. És ezért a továbbélés biztosításához, nem annyira az a fontos, hogy az elme mit ért meg, hanem inkább az, hogy mit kíván megérteni; a szellemazonosulás létrehozásához nem annyira az a fontos, hogy az elme milyen, hanem inkább az, hogy milyenné válásra törekszik. A világegyetemi felemelkedéshez nem annyira az a fontos, hogy az ember tudatosítja Istent, hanem inkább az, hogy az ember epekedik Isten után. Nem olyan fontos az, hogy milyenek vagytok ma ahhoz képest, hogy milyenekké váltok napról napra és az örökkévalóságban.

^111:1.6 Az elme mindenségrendi hangszerén, az emberi akarat, a pusztítás fülsértő hangsorait játszhatja, vagy belőle ugyanez az emberi akarat, az Isten-azonosulás és az azt követő örök továbbélés összehangzó dallamait csalhatja elő. Az embernek adományozott Igazító, végső soron érzéketlen a rosszra és képtelen a bűnre, de a halandói elme, az elferdült és önző emberi akarat, bűnös fondorlatai folytán, ténylegesen is eltorzulhat, elferdülhet, rosszá és visszataszítóvá válhat. Ugyanakkor ez az elme, nemessé, széppé, igazzá és jóvá - ténylegesen is naggyá - tehető, az Istent ismerő emberi lény, szellem-megvilágosította akarata szerint.

^111:1.7 Az evolúciós elme, csak akkor teljesen kiegyensúlyozott és megbízható, ha magát a mindenségrendi észbeliség, két végletén nyilvánítja ki - a teljesen gépiessé tetten és a teljesen szellemivé lényegítetten. A tiszta gépies irányítás és az igaz szellemtermészet, értelmi végletei között működik, a fejlődő és felemelkedő elméknek, az a hatalmas csoportja, amely elmék, kiegyensúlyozottsága és nyugalma, a személyiség választásán és a szellemazonosuláson alapul.

^111:1.8 Az ember azonban, nem veti alá akaratát tétlenül, szolgaian, az Igazítónak. Inkább tevékenyen, igenlően és együttműködve választja az Igazító követését, amikor és amint ez a vezetés, tudatosan különválik, a természetes halandói elme vágyaitól és ösztönzéseitől. Az Igazítók befolyásolják az emberi elmét, azonban az ember akarata ellenére sohasem uralják; az Igazítók számára az emberi akarat felsőbbrendű. És ők ilyennek is tekintik és tiszteletben is tartják azt, miközben a gondolatok kiigazításával és a jellem átalakításával összefüggő szellemi célok elérésére törekednek, a fejlődő emberi értelem, majdnem határtalan színterén.

^111:1.9 Az elme a hajótok, az Igazító a révkapitányotok és az emberi akarat a kapitány. A halandói hajó urának rendelkeznie kell azzal a bölcsességgel, hogy az isteni révkapitányra bízza a felemelkedő lélek elkormányzását az örök továbbélés morontia kikötőibe. Az ember akarata, kizárólag önzés, tunyaság és bűn révén utasíthatja vissza, eme szeretetteljes révkapitány irányító segítségét és futtathatja a halandói létpályát, az elutasított kegyelem, rossz zátonyaira és vezetheti, a befogadott bűn szikláinak. Ez a hűséges révkapitány, egyetértésetekkel, biztonságosan átvisz benneteket, az idő akadályain és a tér korlátain, és elvezet egészen az isteni elme forrásáig és még tovább, az Igazítók paradicsomi Atyjához.

                                                                                              Forrás: Az URANTIA könyv