A Lucifer-féle lázadásból eredő problémák
A
Lucifer-féle lázadásból eredő problémák
54:0.1 AZ EVOLÚCIÓS ember nehezen tudja megérteni a
rossz, a bűn és a gonoszság jelentőségét és nehezen tudja megragadni azok
jelentéstartalmát. Az ember felfogása túl lassú annak felismeréséhez, hogy az
egymás éles ellentétét alkotó tökéletesség és tökéletlenség magvábanvaló
rosszat hoz létre; hogy az összeütköző igazság és hamisság zavart keltő vétket
teremt; hogy a szabad akaratú választást lehetővé tevő isteni adomány, a bűn és
az igazságosság elkülönülő területeinek megjelenését eredményezi; hogy az isteniség
állhatatos követése az Isten országához vezet el, s ez szemben áll annak
folytonos elutasításával, mely pedig a gonoszság területeire visz.
54:0.2 Az Istenek sem rosszat nem teremtenek, sem nem
engedélyezik a bűnt és a lázadást. A magvábanvaló rossz az idővel együtt
létezik az olyan világegyetemben, mely a tökéletességi jelentéstartalmak és
értékek különböző szintjeit foglalja magába. A bűn minden olyan területen
magvában jelen van, ahol tökéletlen lények a jó és a rossz közötti választás
képességével rendelkeznek. Éppen hogy az igazság és a hamisság, a tény és a
valótlanság jelenléte az, ami a vétek lehetőségét magában hordozza. A bűnt: a
rossz szándékos választása jelenti; az igazság szándékos elutasítása a vétek; a
bűn és a vétek következetes gyakorlása pedig a gonoszság.
1. Igaz és hamis szabadság
54:1.1 A luciferi lázadásból eredő összes kellemetlen
probléma közül, egyből sem fakadt több nehézség, mint abból, hogy az éretlen
evolúciós halandók nem képesek különbséget tenni az igaz és a hamis szabadság
között.
54:1.2 Az igaz szabadság: a korszakokon át mutatott
törekvés, és az evolúciós fejlődés jutalma.
A hamis szabadság: az időbeli vétek
és a térbeli rossz jelentette ravasz mesterkedés.
A tartós szabadság: az
igazságosság - az értelem, az érettség, a testvériesség és a méltányosság -
valóságában mutatkozik meg.
54:1.3 A szabadság a mindenségrendi létezés önpusztító
eljárása akkor, ha annak mozgatója értelemhiányos, korlátlan és ellenőrizetlen.
Az igaz szabadság: egyre szorosabban kötődik a valósághoz és mindig tekintettel
van a társadalmi igazságosságra, a mindenségrendi méltányosságra, a
világegyetemi testvériességre és az isteni kötelezettségekre.
54:1.4 A szabadság öngyilkos, ha elszakad az anyagi
igazságosságtól, az értelmi méltányosságtól, a társadalmi türelemtől, az
erkölcsi kötelességtől és a szellemi értékektől. A szabadság nem létezhet a
mindenségrendi valóságtól függetlenül, és az összes személyiségi valóság az
isteniség-viszonyának mértékével áll arányban.
54:1.5 A zabolátlan saját akarat és a szabályozatlan
önkifejezés egyenlő a legteljesebb önzőséggel, a nem-istenszerűség csúcsával. A
sajátlényeg társított és egyre kiteljesedő meghódítása nélkül a szabadság nem
más, mint az önös halandói képzelgés egyfajta koholmánya. A saját indíttatású
szabadság fogalmi vágyálom, keserves csalódás. A szabadság ruhájába bújtatott
szabadosság a nyomorúságos szolgaság előfutára.
54:1.6 Az igaz szabadság a valódi öntisztelet társa; a
hamis szabadság az önimádat elválaszthatatlan kísérője. Az igaz szabadság az
önuralom gyümölcse; a hamis szabadság önérvényesítésből eredő önteltség. Az
önuralom önzetlen szolgálathoz vezet; az önimádat a mások kizsákmányolása felé
visz, mert az ilyen, hibát vétő egyén önmagát felmagasztalva hajlamos a helyes
utat feláldozni azért, hogy jogtalan hatalmat birtokoljon társai felett.
54:1.7 Még a bölcsesség is csak akkor isteni és
biztonságos, ha annak hatóköre mindenségrendi és mozgatója szellemi.
54:1.8 Nincs nagyobb vétek, mint az a fajta önbecsapás,
amikor az értelmes lények más lények feletti hatalom megszerzésére törekednek e
személyek természetes szabadságától való megfosztása céljából. Az emberi
méltányosság aranyszabálya kiált minden ilyen megtévesztés, méltánytalanság,
önzőség és igazságtalanság ellen. Csak az igaz és valódi szabadság lehet
összhangban a szeretet uralmával és a könyörületes segédkezéssel.
54:1.9 Hogy merészeli a saját akarattal rendelkező
teremtmény társainak jogait csorbítani a személyes szabadság nevében, amikor a
világegyetem Legfőbb Urai is irgalmas tiszteletet tanúsítanak az akarat ezen
előjogai és a személyiség kibontakozási lehetőségei iránt! A feltételezett
személyes szabadságának gyakorlása során egyetlen lénynek sincs joga a létezés
azon előjogától bármely másik lényt megfosztani, mely előjogokat a Teremtők
adományoztak és amelyeket a hozzájuk hű társak, beosztottak és alárendeltek is
kellő tiszteletben tartanak.
54:1.10 Az evolúciós embernek tán zsarnokokkal és
elnyomókkal kell megküzdenie az anyagi szabadságáért a bűn és a gonoszság
világán vagy a kezdetleges, fejlődő szférákon az első időkben, de nem így van
ez a morontia világokon vagy a szellemszférákon. A háborúskodás a korai
evolúciós ember öröksége, viszont a rendesen fejlődő polgárosodott társadalmak
világain a testi küzdelem, mint a faji félreértések kiküszöbölésének módja, már
réges-régen hitelét vesztette.
2. A szabadság elrablása
54:2.1 Az Isten a Fiúval közösen és a Szellemben
tervezte meg az örökkévaló Havonát, és azóta rendelkezésre áll a teremtésben
való, mellérendeltségi viszonyon alapuló közreműködés örök mintája - a
megosztozásé. A megosztozás e mintája alkotja az eredeti formatervet Isten
minden Fia és Leánya számára, akik abból a célból mennek ki a térbe, hogy
kísérletet tegyenek az örök tökéletességű központi világegyetem másolatának
létrehozására az időben.
54:2.2 Minden fejlődő világegyetem minden teremtménye,
aki az Atya akaratának megcselekedésére vállalkozik, arra rendeltetett, hogy a
téridő Teremtők társává váljon a tökéletesség élményelvi elérésének csodálatos
kalandjában. Ha ez nem így volna, akkor az Atya aligha ruházta volna fel e
teremtményeket teremtői szabad akarattal, és nem is lakozna bennük, nem lépne
velük tényleges közösségre az ő saját szelleme révén.
54:2.3 Lucifer dőresége abban állt, hogy megkísérelte a
megcselekedhetetlent, hogy lerövidítse az időt egy élményelvi világegyetemben.
Lucifer bűntette az volt, hogy előre kitervelten minden személyiséget meg akart
lopni a Sataniában, hogy alattomban le akarta rövidíteni a teremtményi
személyes részvételt - a szabad akaratú részvételt - abban a hosszú, evolúciós
küzdelemben, melynek célja a fény és élet állapotának elérése mind egyénileg,
mind pedig csoportosan. E cselekedetével a csillagrendszeretek egykori
Fejedelme a saját akarata szerinti időleges célt közvetlenül az isteni akarat
azon örök céljával állította szembe, mely a minden személyiség számára megadott
szabad akaratban megnyilvánult. A luciferi lázadás tehát azzal fenyegetett,
hogy a Satania csillagrendszer szabad akarattal rendelkező, felemelkedő és
szolgáló lényeit a lehető legnagyobb mértékben megfosztja a szabad választás
lehetőségétől - olyan fenyegetés volt ez, mely mindörökre megfosztott volna
minden egyes ilyen lényt attól a felkavaró tapasztalástól, hogy valami
személyessel és különlegessel járulhatnak hozzá az élményelvi bölcsesség ama
lassan megjelenő nagy művéhez, mely egykor majd mint a tökéletessé tett Satania
csillagrendszer fog létezni. A szabadság álruhájába öltöztetett Lucifer-féle
nyilatkozat az értelem számára világosan megmutatkozó, óriási fenyegetést
jelentett, mert a személyes szabadság elrablását célozta és ráadásul olyan
mértékben, melyhez fogható eddig csupán kétszer fordult elő a Nebadon
történelme során.
54:2.4 Röviden, amit Isten az embereknek és az
angyaloknak adott, azt Lucifer el akarta venni, nevezetesen, azt az isteni
előjogot, hogy a saját végzetük megalkotásában és a lakott világokból álló eme
helyi csillagrendszer sorsának alakításában részt vehessenek.
54:2.5 Az egész világegyetemben egyetlen lénynek sincs
jogos szabadsága arra, hogy bármely más lényt az igaz szabadságtól, a szeretni
és a szeretve lenni jogától, az Isten imádatának és a társak szolgálatának
előjogától megfosszon.
3. Az igazság eljövetelének késlekedése
54:3.1 Az evolúciós világok saját akarattal bíró,
erkölcsi teremtményeit mindig foglalkoztatja az az át nem gondolt kérdés, hogy
vajon a végtelenül bölcs Teremtők miért engedik meg a rossz és a bűn létét. Nem
értik meg, hogy mindkettő szükségszerű, ha a teremtmény valódi szabadságot kap.
A fejlődő ember vagy a csodás angyal szabad akarata nem pusztán bölcseleti
fogalom, jelképes eszménykép. A jó és a rossz közötti választásra való emberi
képesség világegyetemi valóság. A szabadság, hogy önmaga választhasson, a
Legfőbb Urak adottsága, és ők nem engedik meg bármely lénynek vagy lények
csoportjának, hogy a tágas világegyetemben akár egyetlen személyiséget is megfosszanak
ettől az istenadta szabadságtól - még azt sem engedik meg, hogy az ilyen
félrevezetett és tudatlan lények e rosszul értelmezett személyes szabadságot
élvezzék.
54:3.2 Bár a
rosszal (bűnnel) való tudatos és teljes azonosulás egyenlő a nemléttel (a
megszűnéssel), a bűnnel való ilyesféle személyes azonosulás időpontja és a büntetés
végrehajtásának - a rossz szándékos befogadására önmagától adott válasznak - az
időpontja között mindig lennie kell egy elegendően hosszú időtartamnak, mely
lehetővé teszi az ilyen egyedi világegyetemi helyzet olyan megítélését, mely az
összes érintett világegyetemi személyiségnek teljes mértékben megfelel és amely
oly méltányos és oly igazságos, hogy azt még maga a bűnös is elfogadja.
54:3.3 Ha
azonban e világegyetemi lázadó, az igazság és a jóság valósága ellenére, elutasítja az ítélet elfogadását, és ha a vádlott a szívében, meglátja az ítélet
igazságosságát, de elutasítja annak beismerését, akkor a Nappalok Elődeinek
mérlegelése szerint, a büntetés kiszabása elhalasztódhat. És a Nappalok Elődei
elutasítják bármely lény megsemmisítését mindaddig, amíg minden erkölcsi érték
és az összes szellemi valóság kihuny, mind a gonosztevőben, mind pedig az ő
támogatóiban és a vele esetleg rokonszenvezőkben.
Forrás: Urantia könyvből
Megjegyzések
Megjegyzés küldése