Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2012

Az emberi bölcselet ama huszonnyolc alaptétele, amit tanítanak a túlvilág iskoláiban

Kép
Az emberi bölcselet ama huszonnyolc alaptétele, amit tanítanak a túlvilág iskoláiban. Az emberi bölcselet ama huszonnyolc alaptétele, melyet e morontia oktató is használt szemléltetőanyagként abból a célból, hogy segítse ezeket a lakóvilágra újonnan érkezetteket. Az emberi bölcseletre vonatkozó szemléltető példák a következők voltak: 1. A szakértelem megnyilvánulása, nem a szellemi képesség meglétét jelzi. Az értelem, nem helyettesíti az igaz jellemet. 2. Kevés ember felel meg, az általa valójában birtokolt hitnek. Az indokolatlan félelem nem más, mint a kifejlődő halandó lélek, fondorlatos értelmi félrevezetése. 3. Az eredendően meglévő képességeket, nem lehet meghaladni; egy félliteres korsó tartalma, sohasem tehet ki egy egész litert. A szellemi fogalmat, nem lehet gépiesen beleerőszakolni, az anyagi emlékmintába. 4. Kevés halandó meri, a természet és a kegyelem együttes segédkezéséből termett összes személyes hitelét, valaha is felhasználni. Az elszegénye

Egyiptom és Jézus Krisztus ideje. A FÖLD TÖRTÉNETE

Kép
Egyiptom és Jézus Krisztus ideje. A FÖLD TÖRTÉNETE 9. RÉSZ.  Az Alapítóktól/Tizenkettek Tanácsa Selacián keresztül Üdvözlet szeretett Teremtők! Visszatértünk megint, még több ismerettel a történelmeteket te-kintve. Még kettő fontos időbeli korszakotokról fogunk beszélni, melyek hosszú idővel ezelőtt zajlott le, és olyan sokáig, nagy lelkesedéssel tartatok magatokénak, és az ókori Egyiptom és Jézus Krisztus időszaka. De ne feledkezzünk meg a Dél- és Észak Amerikai természeti népek, őslakosok történelméről sem, róluk majd egy későbbi időpontban lesz szó.  A Fény és Sötétség harca tovább folytatódott Atlantisz után. Ekkor a világotok, rövid felvilá-gosult, majd azt követő korrupt és viszonylagos sötétség korszakain keresztül ingázott. Egyiptom volt erre a legjobb példa.   A 7. dimenziós Plejádiak eltökélt szándékkal álltak ahhoz, hogy az emberiséget visszaállítsák eredeti lenyomatába, azokba a mintáiba, melyeket elvesztett hosszú időn keresztül, mert az Orioniak, Drac

Rafael arkangyal az átalakulásról

Kép
Rafael arkangyal az átalakulásról Üdvözöllek benneteket, gyermekek. Rafael szólok hozzátok, halljátok tiszta szívetekkel tanításom. Úgy értsétek meg ezt az üzenetet, hogy szívetekben hangjait fogjátok fel, és a szent isteni Igazság járjon át bennetek, s halljátok meg amit itt, most közvetítenek. Rafael vagyok Isten kegyelméből. Gyógyító erőm Isten szent Fénye. Az Ő Akaratában rejlik fényességem! S mert Isten Ereje itt van Énbennem, gyógyítani és gyógyulni így tanítalak és segítelek benneteket. Gyermekek, figyeljetek szavaimra, s nyissátok meg tudatotokat előttem, hogy megértsétek tanításom, s ekképp járjatok el. Az energiák itt-most e földi térben, s körülöttetek az Univerzum e terében változnak, fejlődnek és segítik az emelkedést a magasabb Fény- Energiákba való átrezgést. Ez a folyamat már régen elkezdődött, de most felgyorsult, mert az energiák megkötődtek, és hatványozottan együttrezegnek. Ez a rezgés egyre intenzívebb, s a gyorsulás ennek következménye: a rezg

Halálközeli élmény. Te üdvözíted, váltod és gyógyítod meg önmagad!

Kép
Ne akard megérteni. Érezd. Ara Részlet Dr. Lee Worth Bailey és Jenny Yates A halálközeli élmény: szöveggyűjtemény (The Near-Death Experience: A Reader) című művéből   Halálközeli élmény. Te üdvözíted, váltod  és gyógyítod meg önmagad! Mellen-Thomas Benedict 1982-ben élt át halálközeli élményt. Több mint másfél órán át volt halott, miután rákban meghalt. Halálközeli élménye során kiemelkedett a testéből, és belépett a fénybe. Mivel kíváncsi volt, hogyan működik az univerzum, feltárultak előtte a létezés távoli mélységei; sőt még ezen is túlra, az ősrobbanás mögötti semmi ürességébe is eljutott. Tapasztalata során sokat tanult a reinkarnációról is. Halálközeli élményéből tudományos felfedezéseket is vissza tudott hozni. Mellen-Thomas Benedict azóta a sejtes kommunikáció mechanizmusait, valamint az élet és a fény kapcsolatát kutatja. Azt találta, hogy az élő sejtek nagyon gyorsan reagálnak, ha fénnyel ingerlik őket, ami – többek között – nagy sebességű gyó