Karácsony! 2011



2011. december 24.

                  Karácsony!

A jó Isten, a ti lelketek szerető Atyja, elküldte az Ó Fiát, aki a szeretetet, amit elveszítettetek, visszahozta, átadta, az életével az életeteket megszentelte, a cselekedeteiteket a lelkén átmosva megtisztította, a gondolataitokat az Égre bízta, ahol a két testvér találkozik: az élő, és a holt. Az Ég, aki a csillagaival szórta tele az ő szépséges leplét, átvette az élőktől a holtakat, szeretve adta át helyettük a bánat könnyeire készített emlékezetfátylat, amiben megtisztul a bűn, a rossz elfelejtődik, és csak a szép emlékek maradnak, amik Őrzik az átadott kedvest.

Az Isten az ég kékjét adta, hogy ez a szín tükrözhesse a föld szépséges színeit, a távolságával, a messzeség sugarával, a kékség, hideg melegével ragyogja át a nappalaitokat, ahol az élet folyik, a munka. Mert a család, és a barát, és az összes ember szeretetsugara az, ami a kékség hidegét meleggé teszi. A kékség a szépségében, elringatja a Napot, az istenszimbólumot, a kedves, éltetősugarú, álmot elűző, drága nappalokat átadó egyetlent, aki a Világotokat szerteszórja sugarával. Ő egyedül, egyetlenként ragyog a fejetek felett, hogy áthozza azt, ami az ég felett vár benneteket, a fényt, a meleget, a szeretet áldását, a látás gyönyörűségét, az élet erejét.

Az Isten bármit adott nektek, azt sajnos sem szeretni, sem megőrizni nem tudjátok. A Nap fényét elhomályosítottátok, az ég kékjét szürkévé tettétek, szennyeztétek, a csillagokat alig látjátok már, hiszen a tiszta levegő az, ami megmutatná. De az Isten, aki soha, semmiért nem haragudott, aki megbocsátott, aki a karjába vett akkor is, ha bántottátok. Az Isten elhozza ezt az időt, amikor új életre kelnek ezek a csodák, és az ember, akit a legjobban szeret, - hiszen a lelkét osztotta szét benne, - az az ember végre eljut Hozzá, meglátja, és átadja neki a bűnök terheit, amikkel a földre szögezte magát.

Az Isten elküldte az ő Egyetlen Fiát emberként, hogy emberként élje meg az életeteket, hogy súlyként a súlyokat, hogy bánatként a bánatot, szenvedésként a szenvedést, hogy tudja, hogy ez mit jelent a számotokra. Ezek minden nehézségét, terhét, a könnyek súlyát, a szavak átkának rettegését, az Isten megélte, veletek élte, azért, hogy osztozzon veletek, hogy átvegye akkor, amikor nehéz, hogy letörölje a könnyet, mielőtt kicsordul. Ott van veletek! Annyi Jézus született le ebben az Egyben, ahányan ti vagytok, annyi fele osztotta magát, hogy legyen mindenkinek egy kis Jézusa, egy Istene, egy szerető segítője, aki nélkül az élet nagyon nehéz lenne.

Ez a kis Jézus, a kulcsot lehozta az Égből, azt a kulcsot, ami a szíveteket nyitotta, de amit elveszítettetek, és ő összegyűjtötte, azt most lehozta, kinyitja az ajtót, és most belép, és kitakarítja az elhagyott házat, kitárja az ablakot, hogy bejöjjön a fény. Ez a kis jézus ott marad veletek örökké, sok kicsi Jézus, sok szépséges emberszívben, a szeretet mécsesét meggyújtotta, és ez világít, ha lepihen a Nap.
Ez a sok kicsi Jézus itt áll előttetek, nyújtja a kulcsot, nyissátok ki együtt az ajtót! És akkor, ha belépett, soha többé ne engedjétek el, Ő a ti szívetek, a lelketek szépsége, a jóságotok, a világosságotok, a drága szerető családotok, ő az, aki az összes bűneiteket kitakarítja a szívetekből és elküldi az Égbe, hogy ott, az ő drága Atyja, a Ti Istenetek vissza tudja küldeni, amikor rálehelte az ő csókját. Az Isten csókjával indul ez az évetek! De a következő karácsonyon el kell számolnotok, hogy rend van-e, tisztaság van-e, ég-e a mécses, világít-e, az istencsók lehelete ott van-e a homlokotokon? El kell számolnotok, hiszen, amit kaptok, az Isteni Ajándék csak akkor lesz örök, ha vigyáztok rá.
Drága Gyermekeim, az én szavaim, szerető gondolataim kísérjenek, és várlak egy év múlva, átölettek akkor is, ha elveszítettétek a kulcsot, ha lehullt rólatok az Istenlehelet, akkor is, ha elfelejtettétek az Istent, akkor is várlak, vissza adom, amit elveszítettetek, hogy egésszé váljatok újra, amilyen lesz a Világ a tiszta szívek által.

Csakra (lelki Segítő)

www.ghanon.hu

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az űr végtelenjét behálózó élet fejlettségi fokáról