Égi Üzenet: Az Angyalkák!



Égi Üzenet:
Az Angyalkák!

A lelkeket, azok az emberek nem ismerik fel, akik a pénzt imádják.

Két adalékból áll az ember, a testből, és a lélekből. Aki csak a pénzt tiszteli, imádja, az a testéből és a pénzéből áll össze. A pénz, a vagyon, az anyagiak, az ő életformáját alkotják. Tehát a lélek csak annyiban fér el benne, amennyi a következő életére a lehetőséget megadja.

Tehát az anyagias ember két anyagrészből áll, a saját testének anyagából, és az anyagiakból, a pénzből. Ez az ő összetétele, amit két negatívként kell értelmeznetek. A két negatívból lehet ugyan pozitív, de ahhoz az ő saját ereje szükséges. Az erő abban áll, hogy 2/3 cselekvési állapotot készítsen elő, mert az 1 meg az 1, álló állapotot jelent. Sajnos, azért olyan nehéz az ő életüket megváltoztatni, mert nincs önerő, önakarat, önbizalom, és ezért ők egy várakozó állapotban élik le az életet. Az Isten annyiban tud nekik segíteni, hogy egy kis figyelmeztetést ad, az anyagiak megromlása, elvesztése területén. De ők legtöbbször ezt csapásként élik meg, és elvesznek a gyűlölet, a harag, az irigység által.

Ezért saját maguknak kell eldönteni, hogy az életük egy haladás, vagy egy állás lesz. De az állás nem azt jelenti, amit ti annak ismertek, hanem annyi lépés hátra, ahány gyermek éhezett általatok! Mert azok a gyermekek, akiknek a szenvedését látva a gazdagok a szívüket megnyitni nem tudják, azok leküldött szentjei az Égnek, akik vállalják az éhséget, a sivatagi szomjúságot, a szülők elvesztését, a gonoszok megrontását, azért, hogy a gazdagok lelkét megmentsék, és elvezessék az Istenhez! Ezek a lelkek a Kis Kiválasztott Lelkek, akiket ti Angyalkáknak neveztek! Akik valóban léteznek, a földet körüllengi az ő szépséges fénygömbjük, sugározzák ezt a fényt, és szeretetté változtatják a leszületés pillanatában, de a gazdagok, nézzétek csak őket! Észre veszik-e?

Aki észreveszi és áldoz az ő vagyonából, aki nem akar dúsgazdag lenni, hiszen gazdagon is gondtalanul élhet, az az Angyalkák fényéből ajándékba egy kicsi sugarat kap, és ebből felépítheti az ő életét, és begyűjtheti azt a 2/3-ot, amivel élni és cselekedni tud.

Az Angyalkák, - látjátok, milyen sokan vannak! Ott fekszenek előttetek, haldokolnak, könyörögnek, szépséges szemükben a fényük tükröződik, és nektek csak annyit kellene adni, amennyi morzsával megelégszik a kismadár! Csak egy kicsit, csak egy morzsát! De nem romlott, és penészes kenyérdarabot, hanem a kalácsotok egy kicsi darabját. Ezzel ti olyan boldogok lennétek, amilyen boldogsággal fizetni tud a szegény, a szeme tükrével, az áldásával, a sugárzásával.

Ezért kérlek benneteket, álljatok meg! Gondolkodjatok, elég-e már az, amennyi van, és ha igen, akkor legyen az elég, az szaporodni fog annyit, amennyi az elég, és nem kell félnetek.
A félelem a ti legnagyobb ellenségetek, azért a gazdagságért, amiben talán sem boldogság, sem nyugalom, sem öröm nincs. A gyermekeitek narkósak, a szüleiteket elhagytátok, a barátaitok hazug ellenségek. Jó ez az élet?

www.ghanon.hu 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az űr végtelenjét behálózó élet fejlettségi fokáról