Az emberek, a szellemi szabadságra hivatottak. A vakhit és a tekintélyhit: ítélet!

 Az emberek, a szellemi szabadságra hivatottak.
A vakhit és a tekintélyhit: ítélet!

1./   Az embert semmi dologban nem lehet olyan könnyen rábeszélni, mint abban, amit ő maga nem ért.

2./   Akkor ugyanis vagy tudatlansága miatt hagyja rá másnak a véleményét, vagy pedig a szóló tekintélyének hisz, és ha egyszer a tekintélyi vélemény gyökeret vert benne, akkor sohasem jut el odáig, hogy önálló véleményt alkosson magának.

3./   Ez pedig aztán igazán nem jelent egyebet, mint szelleme önállóságának az eltemetését, s amellett másnak a gépies szellemévé válását, avagy saját életének odaadását, egy idegen, látszólagos életért.

4./   Én azonban ezt saját tapasztalatomból mondottam neked, nehogy általam netán rábeszélni engedd magadat. Csak azt fogadd el, amit tisztán belátsz! Így hát egy szót se fogadj el, amit csak hinned kellene, anélkül hogy ezt szellemben, előbb határozottan, fel nem fogtad volna!

5./   A szabad emberre nézve, nincs rosszabb állapot, mint a vakhit állapota, mert az ilyen hit, a szellem igazi halálát szüli.

6./   Aki vakhitű, az egyben, egy dicsvágyó testvér révén, ítélt szellem is.

7./   Ha pedig már az élő Isten ítélete is halált hozó, mennyivel inkább az egy holt emberé, aki azé, akinek magának, csak látszólagos élete van?

8./   Lásd, ez oknál fogva, sokkal jobb a saját vélemény, ha mégoly fogyatékos is, mint a pusztán a hit alapján átvett vélemény, amelynek helyes voltára nézve, a szellemnek szabadnak kellene lennie, és a prédikátor tekintélyén kívül, egyéb bizonysága nincsen, saját botorságának a lanyha igénytelenségén kívül.

9./   Mindez pedig bizonyára, iszonyat Isten előtt, mert Isten szabad életre teremtette az embert, és nem arra, hogy rest visszhangja legyen valamelyik dicsvágyó prédikátornak, aki csak haszonleső bírája az embernek, akinek pedig szabadnak kellene lennie.

10./    Azért te csak azt fogadd el, amit a legszigorúbb megvizsgálás után olyannak találsz, mintha az a te saját véleményed lenne.

11./   Mert ha azt mondaná neked valaki: tedd ezt vagy azt, és te megteszed anélkül, hogy törődnél azzal, miért és mi célból, akkor máris más akaratának gépies végrehajtójává lettél, mert megengedted ítéletedet. Ha azonban előbb megvizsgálod testvéred kívánságát, s annak végcélját magad szabadon megtaláltad, és azt méltónak is találtad, mert alapja a szeretet és azután cselekszed azt, amit testvéred kíván, akkor, mint szabad ember, és mint valódi istengyermek cselekedtél.

12./   Mert hiszen az én megítélésem szerint hatalmas különbség van a valódi Isten-gyermeke és a teremtménye között, mégpedig az, hogy az Istengyermekek, olyan szabadon cselekedhetnek, mint maga Isten, az ő Atyjuk cselekszik, és éppen ebben kellene olyan tökéletesnek lenniük, mint amilyen tökéletes Ő Maga, mert hiszen azért az Ő tökéletes hasonmásai.

13./   Vajon képesek-e erre az álaltok is? Óh, nem! Ezeknek mindenkor, csakis Teremtőjük akaratát kell teljesíteniük. Mert már természetük is, a Teremtő akaratának a hordozói. De nem így van ez az embernél, aki Isten valódi gyermekévé van kijelölve.

14./   Isten, az embereknek előbb, kinyilatkoztatja a Maga akaratát, hogy azt előbb saját szabad szellemükkel, az egyedül igaznak és helyesnek ismerjék fel, és csak azután tegyék azt, mintegy tulajdonukká és cselekedjenek is aszerint.

15./   Aki a Kinyilatkoztatást elfogadja, és aszerint cselekszik, mert azt hiszi, hogy aszerint kell cselekednie, az már ítélet. Mert nem az ő saját akaratának az isteni akarattal való összhangzásában cselekszik, hanem cselekszik, mint egy gép és mégis holt marad amellett, mert nem törődik annak a teljes megismerésével, mi abban az isteni akarat és annak rendje, hanem mihelyt valamit isteni akarat gyanánt meghallott - mégpedig többnyire csak egy öndicsőítő szájából - azt rögtön megcselekszi anélkül, hogy megvizsgálná miért és mi végett?

16./   Lásd, ez, hiszen önmagában nem egyéb, a legmerőbb bálványimádásnál, mert ezzel az ember, önmaga ítéli magát, vagy jobban mondva ítélteti, s így megöleti magát.

17./   Lám, ez aztán egyszersmind a különbség is, a szabad akarat és a kényszerű élet között. Az ilyen élet azonban, még nem a bűn halála. Mert a bűn az - ha valaki az isteni rend útjait - már amennyire azok kinyilatkoztattak - felismeri, de aztán mégis, önként a helyes benső felismerésével ellenkezően cselekszik.

18./             Látod, ez aztán az igazi halál is! Miért? Azért, mert a bűn, az isteni rend legmerőbb megzavarása, míglen az ítélet, azt meg nem zavarja, ezzel, a szellem szabadságát gátolja.

 Letölthető itt: Isten háztartása II. könyv 151.Fejezet