Isten Háztartása II. Kötet. 137. Fejezet

Abedám (vagyis Jézus) hozzájuk fordulva mondta: „Szeretetem legyen veletek és bennetek. Szeressétek egymást az Én szeretetemben, és legyetek egymás között vidámak és örvendezők. Legyetek szívesek és szolgálatkészek egymás iránt mindenkor, ezzel tanúsítjátok majd, hogy az Én kedves gyermekecskéim vagytok, akikben öröme telik, mert a nagy Megváltás napja közeledőben van!
1./   Cselekedjetek azért akaratom szerint, nehogy az eljövendő Nap készületlenül találjon titeket!
2./   Ezt megelőzően azonban „az idők nagy ideje” fog elérkezni. Aki abba felvétetik, annak a számára az ő idejében a megváltás napja is kivirrad, aki azonban nem vétetik fel, annak a számára a megváltás napja az ítélet napja lesz, mégpedig olyan ítéleté, amely tűzzel, haragom tűzében fog végbemenni.
3./   Ezt azonban azok fogják életük mélyén megérteni, akik teljesen az Én szeretetem szellemében, s így a belőle eredő bölcsességben is lesznek.
4./   Örvendezzetek azért ti is, mert most már tudjátok, hogy egykoron minden kemény kötelék feloldatik!
5./   De vajon mit adna azért az ember, ha életének urává válhatna?
6./   Én azonban most mindnyájatoknak megmutattam, miként lehettek a legteljesebb mértékben azzá! Tehát azért vidámak is legyetek, hiszen azért mutattam meg nektek a tiszta szeretet útját, amely mindenkit elvezet az életnek e gyönyörűségéhez.
7./   Ha pedig valaki még azt mondaná: miként vagyok én életem ura, ha mindig csak úgy kell élnem, mint egy engedelmes szolga?
8./   Akkor ezt felelem nektek: mindaddig, amíg testetek és a világ szolgái vagytok, a szolgai engedelmesség igájába vagytok fogva! Mihelyt azonban szeretetem szolgái lesztek, minden igából is felszabadultok, s éppen ez által lesztek tökéletes urai saját életeteknek. Mert egyedül csak a szeretet szabadíthat fel teljesen titeket.
9./   Hogyan is ne tehetné meg ezt a szeretet, amikor az a saját akaratnak az eleven és legfelségesebb fűszere!
10./   Mire való lenne akkor annak még valamely parancs, amelynek engedelmeskedjen, amikor szeretete van, amely magában egyesíti az összes parancsokat, és amely minden törvénynek a mestere!
11./   Avagy szükséges-e, hogy valakit olyan cselekedetre nógassunk, amelyet önként egész szívéből örömest megtesz?
12./   Így tehát a szeretet, mivel minden parancs és törvény felett áll, mint maga az élet, tökéletes ura is a saját életének! Mondjátok, nem így van-e?
13./   Minthogy pedig ez így van, örvendezzetek teljes szívetekből, mert hiszen Én, a ti szentséges Atyátok, most a szeretetet, igen magát a Magam szeretetét, és azzal együtt az élet minden gyönyörűségét adtam meg nektek!
14./   Azért hát ne ragaszkodjatok a világhoz, és a testhez, és ne ezt a szolgai eszközt válasszátok célotokul.
15./   Mert mindaz nem az Én szeretetemből eredt, hanem bölcsességemből, amely Istenségem végtelen fényköreiből áll, és Irántam való szeretetetek megpróbáltatására alapul szolgál.
16./   Ne mondjátok tehát egymás között: ez a földdarab az enyém, ez a fa az én tulajdonom, testemmel azt tehetem, ami nekem tetszik. Az ilyesmi mindinkább eltávolít titeket az Én szeretetemtől, s így aztán a világ, s ennél fogva a halál szolgáivá lesztek, és csak nagy nehézségek és erőfeszítések árán tudtok majd a világtól elszakadni és egykoron sok tűzre lesz szükség, hogy a halál vasbilincsei rólatok leolvadjanak!
17./   Azért azonban örvendezzetek is teljes szívetekből, hogy felismertétek, hogy csakis egy Isten, egy Úr, egy Tulajdonosa van minden dolognak, és mindnyájatoknak egy szentséges Atyja van.  Ti pedig valamennyien az ő gyermekei, egymással szemben meg fivérek és nővérek vagytok, akiknek mindezt egyenlő részben adtam. Ezáltal tudjátok most, hogy nem a világhoz, hanem szeretetem és nagy kegyelmem egész teljességében - Hozzám, az Atyához tartoztok!
18./   Mindenekelőtt ezt tartsátok tehát szemeitek előtt, és legyetek szeretettel teljesek Irántam, valamint egymás iránt is. Akkor csakhamar részesei lesztek az élet gyönyörűségeinek is, amelyeket vidám lélekkel mindörökre élvezni fogtok.
1./  Egyedül csak a szeretet az Én isteni voltom mértéke; egyetlen más mértékkel sem vagyok mérhető, mert valóban végtelen Isten vagyok! Ami azonban térbeli végtelenségemet illeti, ez csupán az időhöz kötött jelenség - szellemben azonban ez csak akaratom, szeretetem és bölcsességem teljhatalma. Külső alaki Lényem pedig ugyanaz, mint amely szerint titeket, mindnyájatokat alkottalak lényegetekben, az Én képmásommá!

Az Isten Háztartása könyv letölthető itt:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az űr végtelenjét behálózó élet fejlettségi fokáról