A nagy vallások

A nagy vallások, az erkölcsön, az erőszak teljes elutasí-tásán, a tolerancián, az ítélkezés tagadásán, a semlegesség, a harc és a kötődés elvetésén alapszik.

A történeti áttekintés arról árulkodik, hogy a nagy vallások, a hinduizmus, a buddhizmus, a zarathusztrizmus, a judaizmus és a kereszténység (az iszlám esete valamivel bonyolultabb) eredetileg mindig az erkölcsön, az erőszak teljes elutasításán, a tolerancián, az ítélkezés tagadásán, a harc és a kötődés elvetésén alapszik. A döntő kritérium ebben a kongruencia, vagyis a tudat, a szavak és a cselekedet közötti teljes megegyezés. Azt kell tenni, amit mondunk. Röviden szeretnénk bemutatni a Gnózis négy kritériumát, vagy tartópillérét, amely segít az eszmék felismerésében.
(A GNÓZIS szó görög eredetű, és általános értelmezése egy ISMERETRE utal. Egy mélyebb értelmében, a GNÓZIS szó, egy Modus Operandis-ra utal, amely a Világegyetem fizikai és metafizikai jelenségeit magyarázza az emberrel, mint annak főszereplőjével.)

1. Az első, és legfontosabb kritérium az erőszak tagadása, és az élet tisztelete, annak minden formájában. Ez létünk minden elemére vonatkozik, legyen az mentális, érzelmi, éteri vagy anyagi. Ez azt is jelenti, hogy „mi vagyunk a világ, és a világ mi vagyunk" (Krisnnamurti), vagyis nincs különbség a külső és a belső között. Minden cselekedetünk kihat a világra. Bi-zonyos tetteink elpusztíthatják a világot, mások viszont hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megőriz-zük az egyensúlyát. Az erőszak tagadása tehát elválaszthatatlan a felelősségérzettől, a függőségi viszonyok megértésétől, és attól, hogy az élő folyamatok elválaszthatatlanok egymástól. Ez a „Szellem ökológiájának" első és igazi pillére, amelyre számos tudós és politikus is törekszik. Tudatában vannak ugyanis annak, hogy az emberiségnek megvannak az eszközei önmaga el-pusztítására. Márpedig ennek az etikának és ökológiának a csirája (az Erény), az új társadalom alapja jelen van az igazi spirituális közösségekben.

2. A Gnózis második pillére az ítélkezés tagadása, melynek gyakorlása, a spirituális tanítás legnehezebb eleme. Mindig saját magunkkal kezdődik, mielőtt másokra is kiterjesztenék. Abban áll, hogy objektív módon figyeljük a tudatunkat mozgató erőket, tudományos, és nem vallási alapon közelítsük meg saját magunkat, a tényeket úgy kell elfogadnunk, ahogy vannak. Nem szabad előlük menekülni, megváltoztatni vagy átalakítani. Az ítélkezés tagadása, amely véget vet a kritikának („a lélek mérgének”), toleranciát, testvéri szeretetet szül. Ez az első és az utolsó lépés a teljes felszabaduláshoz vezető úton. Ez a „Gnózis titka". Ebből a kritériumból ter-mészetesen és logikusan fakad.

3. A harc tagadása (vagy más néven a nem-ellenállás). Jan van Rijckenborgh szerint ez Megfelel a „tudat harmadik erejének", vagyis a semlegességnek (a másik kettő a vonzás és a taszítás). Ennek eredményei csodálatosak. A gnosztikusok nem harcolnak, még ellenséges környezetben sem, még akkor sem, ha az életük veszélyben forog, ahogyan azt a katárok vagy a manicheusok példája is megmutatta a kegyetlen és vad ellenségeikkel szemben.

4. A ragaszkodás elutasítása megőrzi az érzékenységet, és növeli az együttérzést. Mindezek következménye igaz tanúként mutatja a Gnózis jelenlétét az őt kereső emberben.

A makrokozmoszban a fény nélküli és kezdet nélküli világot jelképezi: A fizikai testet „öregembernek" is nevezik, melyet a csontok, az idegek, az erek, a hús, a bőr, a gyűlölet, az ingerültség, a harag és az ostobaság alkotnak. Ezen felül benne van a sóvárgás, a falánkság és a bujaság.

A második sötét éjszaka nem más, mint az egész gonosz természet, őket a sóvárgás démonja teremtette: az ostobaság, a bujaság, a hivalko¬dás, a kedvetlenség, az ingerültség, a tisztátalanság, a pusztítás, a bomlasztás, a halál, a csalás, a lázadás és a sötét gondolatok. Ezek együtt alkotják a sötét éjszaka félelmetes tizenkét óráját, melyeket elkerül a fény. E jelek árulkodnak arról, hogy az éjszaka, eredetileg a démonoktól származik.

A Fény jelei: a szánalom, az elégedettség, a türelem, bölcsesség, jóindulat, jótét!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az űr végtelenjét behálózó élet fejlettségi fokáról