Az igazi IMA ISTENHEZ !

5. Az emberek, akik Istent megismerték és Őt mindenekfölött szeretik, szívükben imádkozzanak is hozzá, de hogyan? Először akaratának követése által és a felebaráti szeretet cselekedeteiben, gyakorlása által,
s azután szívükben élő szeretettel, így szóljanak Istenhez:

Szeretettel teljes Atyám, Aki mennyben lakozol!

A Te örök szeretetednek és igazságodnak országa, jöjjön el hozzánk!
Egyedül a Te szent akaratod,
minden lényeknek egyedüli léte, legyen közöttünk tetté,
miképpen a mennyben és az egész teremtés űrben!
Add meg nekünk a te gyermekeidnek, az élet kenyerét.
Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk Azoknak a testvéreinknek, akik megbántottak.
Ne engedd, hogy megkísértések és bűnre való csábítások következzenek ránk, amelyeknek gyengeségünkben, nehezen, vagy egyáltalán nem tudnánk ellenállni
és szabadíts meg bennünket minden bajtól!
A Te neved szenteltessék és dicsőíttessék, mindenek fölött!
Mert egyedül Tiéd minden szeretet, bölcsesség, erő és hatalom, mindörökké. ÁMEN!

6. S lássátok, ez igazi Istenhez való imádság, ha azt valaki a szívében hittel
és teljes komolysággal mondja. De magának még ennek az imának sincs semmi értéke, ha azt valaki a szájával ezer-ezerszer is elimádkozná, mert azt elsősorban a szívében élő hittel igazán és akaratának teljes komolyságával kell kimondania és az embernek tettekkel is be kell bizonyítania, amit szívének beszéde kimond. Mert különben minden imádkozás csak borzalom Isten előtt, mert az örök élő Istent, mint szeretetet, bölcsességet, erőt és hatalmat, nem lehet üres és holt szavakkal és esztelen áldozatokkal és szertartásokkal tisztelni, hanem csakis az Ő akarata szerint való cselekedetek által.
Ezeket pedig minden ember mindennap és nem pedig egyedül szombatnapon gyakorolja és ha az ember ezt megteszi, akkor minden napja igazi, s nem kell várakoznia a hét hetedik napjára, amely mint nap, hajszállal sem bír nagyobb értékkel, mint akármelyik másik nap! És lássátok ez is az Én véleményem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az űr végtelenjét behálózó élet fejlettségi fokáról