Az élet hét törvénye:


1. A tiszta lehetségesség tőrvényének alkalmazása
2. Az adás tőrvényének alkalmazása.
3. A karma, avagy az okozat törvényének alkalmazása.
4. A legkisebb erőfeszítés törvényének alkalmazása.
5. A szándék és a vágy törvényének alkalmazása.
6. Az elkülönülés törvényének alkalmazása.
7. A dharma törvényének, avagy az élet céljának alkalmazása.

Az élet hét törvénye:

I. A TISZTA LEHETSÉGESSÉG TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben a Tiszta lehetségesség törvényét:
1. Érintkezésbe kerülök a tiszta lehetségesség mezőjével azáltal, hogy minden nap időt szánok arra, hogy csendben legyek, hogy egyszerűen csak létezzek. Legalább kétszer egy nap, reggel is, este is mintegy harminc perces csendes meditációra szintén időt szánok.
2. Minden nap időt szánok arra, hogy átéljem a közösséget a Természettel, és csendben szemléljem a minden élőt átható intelligenciát. Csendben ülve figyelem a naplementét vagy hallgatom a hullámverést, vagy egyszerűen csak élvezem a virágok illatát. Saját csendem elragadtatásában és közösségbe kerülve a Természettel élvezem az élet lüktetését, a tiszta lehetségesség és a korlátlan alkotóerő mezőjét.
3. Gyakorlom a minősítés-nélküli létet. Azzal az elhatározással kezdem a napomat, hogy "Ma semmilyen alkalommal nem minősítek", és végig a nap folyamán fel felidézem ezt a szándékot.

II. AZ ADÁS TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben az Adás törvényét:
1. Bárhová megyek és bárkivel találkozom, ajándékot adok neki. Az ajándék lehet elismerés, virág, áldás... Ma mindazoknak adok valamit, akikkel kapcsolatba kerülök, és így elindítom az öröm, bőség és gazdagság körfolyamatát a saját életemben és mások életében is.
2. Ma hálásan fogadok mindent, amit az élet kínál nekem. Elfogadom a Természet ajándékait: a napfényt és a madarak énekét, a tavaszi záport vagy a téli első havat.
Nyitott szívvel fogadom azt is, amit másoktól kapok, akár tárgyi, anyagi, akár szellemi ajándék, elismerés vagy áldás.
3. Elszánom magam arra, hogy a gazdagság körfolyamatát fenn-tartom életemben azzal, hogy adom és elfogadom az élet legkedvesebb ajándékait: a gondoskodást, a rokonszenvet, a nagyrabecsülést és a szeretetet. Bármikor és bárkivel találkozom, csendben boldogságot, örömet és derűt kívánok neki.

III. A KARMA, AVAGY AZ OK ÉS OKOZAT TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben a Karma törvényét:
1. Ma pillanatról pillanatra figyelem a döntéseimet. Puszta megfigyelésükkel tudatossá teszem ezeket. Szem előtt tartom, hogy a jövő bármely pillanatára a legjobb felkészülés a teljes tudatosság a jelenben.
2. Bármely döntésemnél felteszek magamnak két kérdést: "Mik a döntésem következményei?" és "A döntésem boldogságot hoz-e számomra és azok számára, akiket érint?"
3. Megkérdezem a szívemet és követem az iránymutatását, aszerint, hogy jó vagy rossz érzést közvetít az üzenete. Ha jó érzéssel válaszol, hátrahagyva a kötődéseket, előrelépek. Ha rossz érzés-sel válaszol, megállok és belső képekben lepergetem esetleges lépésem következményeit. Ez az útmutatás lehetővé teszi, hogy a magam számára és minden körülöttem élő számára spontán módon helyes döntéseket hozzak.

IV. A LEGKISEBB ERŐFESZÍTÉS TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben a Legkisebb erőfeszítés törvényét:
1. Gyakorlom az elfogadást. Ma elfogadom az embereket, helyzeteket, körülményeket és eseményeket úgy, ahogy vannak. Tudni fogom, hogy az adott pillanat éppen olyan, amilyennek lennie kell, hiszen az egész világegyetem éppen olyan, amilyennek lennie kell. Nem keveredem harcba az egész világegyetemmel azáltal, hogy szembeszállnék az adott pillanattal. Elfogadó alapállá-som mindenre kiterjedő és maradéktalan.
Úgy fogadom el a dolgokat, ahogy éppen vannak, és nem aszerint, ahogyan szeretném őket.
2. Elfogadva a dolgokat úgy, ahogy vannak, vállalom a felelősséget a helyzetemért és mindazon eseményekért, amelyeket problémának látok. Tudom, hogy, a felelősség vállalása azt jelenti, hogy nem hibáztatok senkit és semmit a helyzetemért - még magamat sem. Azt is tudom, hogy minden probléma álcázott lehetőség, és ez a készenlét a lehetőségekre, képessé tesz a pillanat megragadására és a helyzet jobbra fordítására.
3. Ma tudatosan védekezés nélküli alapállást őrzök magamban. Lemondok arról az igényről, hogy védjem az álláspontomat. Nem akarok meggyőzni másokat, hogy elfogadják a véleményemet. Nyitott maradok minden álláspontra, és nem ragaszkodom mereven egyikhez sem.

V. A SZÁNDÉK ÉS VÁGY TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben a Szándék és vágy törvényét:
1. Valamennyi vágyamat listába foglalom. Ezt a listát magammal viszem mindenüvé.
Átolvasom, mielőtt csendbe és meditációba merülök. Átolvasom, mielőtt este elalszom. Átolvasom, amint felébredek reggelenként.
2. Vágyaim e listáját elengedem és átadom a Teremtés méhébe, bízva abban, hogy amikor a dolgok toporogni látszanak, annak oka van, és hogy a kozmikus terv erősebben dolgozik értem, mint azt valaha is gondolnám.
3. Minden cselekedetem során megmaradok a jelenben élő tudatosság gyakorlásában.
Eleve kizárok minden akadályt, ami felemészthetné vagy szétzilálhatná, hogy a jelen pillanatra összpontosítsam a figyelmemet. Elfogadom a jelent úgy, ahogyan van, és legmélyebb, legkedvesebb szándékaimmal és vágyaimmal formálom a jövőt.

VI. AZ ELKÜLÖNÜLÉS TÖRVÉNYÉNEK ALKALMAZÁSA

Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben az Elkülönülés törvényét:
1. Ma az elkülönülés alapállásába helyezkedem. Saját magamat és a körülöttem élőket szabadon engedem, hogy olyanok legyenek, amilyenek. Nem erőltetem (mereven) az elképzelésemet arról, hogyan kellene a dolgoknak lenniük. Nem erőltetem a problémák megoldását, mert az csak új problémákat teremtene. Mindenben elkülönült alapállással veszek részt.
2. Ma vállalom a bizonytalanságot, mint tapasztalatom lényegi alkotórészét.
Az által, hogy kész vagyok vállalni a bizonytalanságot, a megoldások spontán módon születnek a problémákra, kibukkannak a zűrzavarból és káoszból. Minél nagyobbnak látszik a bizonytalanság, annál nagyobb biztonságban érzem magam, mivel a bizonytalanság a szabadsághoz vezető út. A bizonytalanság vállalásának bölcsességében meglelem biztonságomat.
3. Belépek a lehetőségek teljes körének mezőjébe és kezdem átélni azt a nagyszerű érzést, hogy folytonosan a választási lehetőségek végtelen köre kínálkozik.
Amikor belépek a lehetőségek teljes körének mezőjébe, az élet minden pillanatát szórakoztatónak, izgalmasnak, bűvösnek és titokzatosnak tapasztalom.

VII. A DHARMA TÖRVÉNYÉNEK AVAGY AZ ÉLET CÉLJÁNAK ALKALMAZÁSA

Az alábbi lépésekkel érvényre juttatom életemben a Dharma tör-vényét:
1. Ma szeretettel gondozom az embrionális istenit, amely lelkem mélyén rejtőzik.
Figyelek a bennem rejlő szellemre, amely testemet és gondolatvilágomat egyaránt élteti. Tudatosítom, hogy milyen mély nyugalom van a szívemben. Ápolom az időhöz kötött tapasztalat mélyén rejlő időtlen és örök Lét tudatát.
2. Listát készítek egyedülálló értékeimről, majd mindarról, amit szeretnék megtenni ezek kibontakoztatása során. Amikor kivirágzanak egyedi értékeim és az emberiség szolgálatában használom ezeket, eltűnik az idő, és bőség árad az életembe éppúgy, mint mások életébe.
3. Naponta megkérdezem magamat: "Hogyan szolgálhatnék?" és "Hogyan segíthetnék?"
A válaszok ezekre a kérdésekre, segítenek abban, hogy szeretettel szolgáljam embertársaimat.

Ebben a blogban még több van:  
                                              http://dharma-yess.blogspot.com/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az űr végtelenjét behálózó élet fejlettségi fokáról